Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szent István Király

 

4 /282

Kérdező: Uram! Mondj valamit a Jehova tanúiról és Máriáról.

HANG: Máriáról is mondok pár gondolatot. Földi Édesanyám, jelenleg a ti égi édesanyátok, jelenlegi végtelen boldogságában is sokat szenved amiatt, hogy nem akartok vállalni Engem úgy, mint ő vállalt annak idején. Azért kapott engedélyt annyi JELENÉSRE, mert kért. És azért kért, mert anyátoknak tudja magát. Úgy gondolja, hogy természetének az a színezete, melyet anyai szeretetnek neveztek, talán nagyobb hatékonysággal érheti el szíveteket, mint Lelkem bennetek működő ereje. Kétségtelen, hogy minden jelenésére áldásom adom, mivel Engem akar látni mindannyitokban, Engem, aki jelen vagyok számotokra  ma is, bennetek, rászoruló módon, mindegyikőtökben.

Az az út tehát, melyet ő tesz felétek, az nagyon szent és nagyon áldozatos és nagyon fontos. De az már nem jó, hogy ti is küldöttnek akarjátok őt kinevezni Felém, Atyám felé. Ez nemcsak az egységet teszi lehetetlenné köztetek, de kétfókuszúvá teszi Irántam való szereteteteket. Ez nem jó. Persze még mindig jobb, mint a semmi.

Istenhez való viszonyotok nem azáltal mélyül, hogy ti küldtök követeket Hozzánk, hanem azáltal, hogy az Általunk küldött követekre, - ilyen Mária is -, komolyan hallgattok, és megteszitek azt, amikre kérnek benneteket.

Sajnos Mária-tiszteletetek főleg abból áll, hogy kéritek Máriát, legyen közbenjáró értetek. Bizony, sajnos szent királyotok, István is így gondolkodott. Nem Istennek van szüksége közbenjáróra, hanem nektek, Tőlünk küldöttekre és küldettekre. Mária ma is ilyen. Figyeljetek hát arra, hogy mit mond, mit kíván tőletek. Ne abban merüljön ki Mária-tiszteletetek, hogy elmondjátok neki, mint mondjon nevetekben az Istennek. SOKKAL FONTOSABB, hogy megtegyétek azt, amit ő mond Isten nevében nektek. Az ő mondanivalója a fontos, és nem a tiétek! Az ÉG tudja, hogy mit kell tennie, akkor is, ha nem mondjátok. De sajnos, ti nem tudjátok mit kell tennetek még akkor sem, ha Mária mondja. Azért nem tudjátok, mert nem arra van nyitva fületek, hogy meghalljátok, mi a feladatotok. Nyitva van viszont szátok a tekintetben, hogy megfogalmazzátok Nekünk, hogy szerintetek mi a Mi feladatunk. Ez így nem jól van.

Szeressétek nagyon Máriát, és kérdezzétek őt gyakran arról, hogy mit kell tennetek, hogyan tudnátok neki segíteni abban, hogy minél több ember Hozzám jusson.  

 

 

6 /440

Kérdező: 1. Mit jelent, hogy országunk Máriának lett fölajánlva?

HANG: 1. Földi életemben  Anyámnak felétek közvetlenül szinte semmi szerepe nem volt. Próbálkoztak ugyan néha általa protekciót szerezni, de Én ezeket mindig leállítottam. Miután fölmentem a mennybe, ez a protekció-igény részetekről hangsúlyozottan szerepet kapott, azoknak közbenjárását kérve, akik földi életemben közvetlen közelemben éltek. Sajnos nem volt elég okos senki ahhoz, hogy ezt leállította volna. A protestantizmus egy kicsit a vízzel együtt kiöntötte a gyereket is.

Mikor első királyotok Máriának ajánlotta az országotokat, akkor ezt azért tette, mert tudta, hogy ő hamarosan kilép a földi dimenzióból, s volt annyi önismerete, hogy arra nem nagyon számíthatott, hogy innen továbbra is segíthetné a ti országotok lakóit. Valamit megsejtett abból, hogy egy király, aki természetszerűen gyilkos is, példakép nem lehet majd végig az ország történetében, ha egy ország népének az a feladata, hogy Velem azonosuljon. Velem, a kicsivel, a kiszolgáltatottal, a szegénnyel. Ő úgy gondolta, hogy egy gyermek-népnek ANYA kell. Anya, aki példakép is. Úgy gondolta, hogy van értelme valamilyen protekciónak. Annyira ismert Engem, hogy tudhatta, ő nem rendelkezik azzal az erkölcsi súllyal, mely évezredekig erőt képes sugározni. Ráérzett erre az igazságra. Ma már  az ő erkölcsi súlya szinte a nullával egyenlő országotokban. Demokráciákban nincs komoly szerepük a királyoknak sem élve, sem halva.

Amikor ez az ember Máriának felajánlotta az országot, nyilván nem látott olyan tisztán, nem lehetett akkora rend a fejében, mint most nektek van. De azt feltétlenül remélte, hogy Márián keresztül, a Velem való élő kapcsolat véglegesül abban az országban, melyet  e felajánlás után Mária országának  lehet majd nevezni.

Ennek van is némi alapja. Az édesanyakép képes finomítani egy gyermek szívét. Főleg, ha ez az édesanya az Én édesanyám. Aki ma Máriával pozitív módon sokat foglalkozik, az nem válik könnyen ellenségemmé. De téved az, aki azt hiszi, hogy Nekem Mária segítségére van szükségem ahhoz, hogy nektek jobb és szebb legyen az életetek. A valóság az, hogy Nekem is, Máriának is, rátok van szükségünk ehhez. Ha ti nem segítetek bennünket, akkor az egész mennyország tehetetlen veletek szemben.

A földön élő Mária-tisztelők addig járnak jó úton, míg van bennük szándék, hogy tanuljanak Máriától, hogy hallgassanak rá. Ennek fordítottja, vagyis, hogy Mária hallgasson rátok, hogy ti okítsátok őt ki, hát ez bizony egy elrontott Mária-tisztelet.

A szentek tisztelete azért megengedett Részemről, mert azt remélem, hogy tanulni akartok életformát tőlük. Itt tehát - hasonlattal élve - egyirányú útról van szó. Aki az országot Máriának adta, az megtett mindent annak érdekében, hogy bennetek tudatosodjék: Mária is tanítani akar benneteket, és e felajánlás erejében tanítani fog is benneteket. De, hogy ti tanultok, vagy sem, az rajtatok múlik.

Remélem, megértettél. Máriának Isten ad küldetést felétek, és nem ti adtok küldetést Isten felé. A felajánlásnak ez a lényege. Aki nem ezt teszi, sőt aki ennek ellenkezőjét teszi, az elrontja azt, amit első királyotok szeretett volna állandósítani köztetek.

 

 

8 /629

Kérdező: 3. Milyen sors vár országunkra a jövőben?

HANG: Mint látod, csak olyan kérdésekre válaszolok, amelyek közvetlenül téged érintenek. Nem szoktam senkinek másokról véleményt mondani.

3. Országotokról nem sok jót mondhatok. Ti azt mondjátok, hogy a ti országotok Anyám országa. Én pedig azt mondom nektek, hogy az egész föld Anyám országa. Nem kivételezünk senkivel. Attól, hogy első királyotok neki ajánlotta az országot, ti nem lettetek sem jobbak, sem különbek másoknál. A kegyelmi életben nincs protekció. Minket nem tud senki lefizetni gyermekei vagy unokái érdekében.

A ti országotok nagyon káromkodó ország. Nagyon fontos volna, ha gyarapodna azoknak a száma, akik többet és buzgóbban imádkoznának, éppen azért, hogy országotokban a káromlás iszonyatát mérsékeljék. Tőled is kérek  további buzgóságot és okosságot, hogy unokáidat önzetlen életre és buzgó imára neveld. De vigyázz! Gyermeket csak akkor és csak addig szabad imádkozásra bíztatni, amikor és ameddig önkéntesen, szívesen teszi ezt. E téren már nagyon sokat ártottak azok a felnőttek, akik kényszert alkalmaztak, hogy a gyermeket imára bírják. Földi ajándékozással sem szabad kecsegtetni a gyerekeket az imádkozás érdekében.

Légy tehát bölcs, megértő és elnéző, de ne légy  soha bűnrészes!  

 

 

16 /1502

Kérdező: Édes hazánkról kérdezem a HANG-ot.

HANG: Gondban vagy tieid miatt, mert szeretet van a szívedben. Én is gondban vagyok hazátok és az egész világ sorsa miatt. Aki ízelítőt akar kapni az Én szenvedésemből, az látogasson el Sükösdre, ahol tanúja lehet szenvedésemnek abban a választottamban, aki elfogadta ezt a szerepet Tőlem.

Medjugorjeben az egész világ felé hangzik Anyámon keresztül a felszólítás: Térjetek meg! A HANG - könyvek személyre szólóan igyekeznek eligazítást adni arra, hogy hogyan kell megtérnetek. Sükösdön élőben mutatom meg, hogy mennyit szenvedek értetek, veletek, bennetek, miattatok (de nem helyettetek!)! Mondd, mint kellene még tennem?

A ti országotok az egyik legkáromkodósabb ország! Vesztetekbe rohantok, ha meg nem tértek! Nincs az a szent István, nincs az a Szűzanya, aki meg tudna menteni benneteket, ha ti nem vagytok hajlandók felhasználni, elfogadni azokat a kegyelmeket, amelyeket Sükösdről, Medjugorjéből, a HANG köteteiből árasztok a világra! Mondd, mit tegyek még, amit nem tettem meg értetek?

Drága Gyermek! Ne álmodozz szent Magyarországról! A te feladatod az, hogy ott, ahol vagy, szeress mindenkit, és könyörögj mindenkinek, hogy engedjenek Engem élni magukban! Megbocsátást, békét, örömöt, harmóniát akarok adni nektek! De a dühös, ökölbe szorított kéz, az önző, csak maga felé forduló kar nem tud ölelni, nem tud átvenni Tőlem semmit!

Nagy szeretettel kérlek, szeress mindenkit az Én szívemmel! Ne Magyarország legyen számodra az érdekes, hanem az Én vergődő életem bennetek és közöttetek Magyarországon is, másutt is!

Ti gyakran könyörögtök Hozzám, és Én segítek is ott, ahol ez lehetséges. De arra kérlek, hallgassátok meg az Én könyörgésemet is! Könyörgöm azért, hogy higgyetek Bennem! Segítsetek Nekem, Nekem, aki a rászorulókban várom, hogy átmelegítsem kihűlni induló szívetek szeretetét! Igen, mert ha adtok, akkor tudok adni, ha Értem éltek, akkor tudok értetek élni, ha befogadtok, akkor a Mennyországot tudom szívetekbe varázsolni! Nem földi határok, nem különböző nációk, hanem az emberi szívek azok, akikkel törődnötök kell!

 

 

17 /1652

Kérdező: 3. Első királyunk helyesli számunkra az Európai Uniót?

HANG: 3. Első királyotok tudja, hogy a Szentlélek, az egység, a kapcsolatok Lelke, ezért az egyes emberek és a különböző nemzetek összefogását szeretné látni. Ehhez minden segítséget megad nektek Isten és az ő szentjei. Fontos viszont tudnotok, hogy valós egységről és nem annak a látszatáról, csak akkor lehet beszélni, ha az egység forrása a Szentlélek. Elvben tehát tisztán kell látnotok, hogy ateistákkal azért nem lehettek egységben, mert ők nem akarnak egységben lenni Velem! De nem lehettek egységben olyanokkal sem, akik gyakorlatilag leigázni, kihasználni akarnak benneteket! Szeretetszövetség semmiképpen, de érdekszövetség sem jöhet létre addig, amíg a becsület szintjén nem vagytok egymásra tekintettel! 

 

19 /1855

Kérdező: 1. Lehet kereszténnyé tenni egy országot erőszakkal?

HANG: Te nagyon józanul gondolkodsz. Adj ezért hálát! Ne engedd soha, hogy józan eszedet különböző tekintély-érvek félreállítsák!

1. Nincs a földön keresztény ország! Csak megkereszteltek országa van! Aki megkeresztelt, az semmiképpen sem lesz a megkereszteltsége által keresztény! Nem különböző szertartások bűvészmutatványai által, hanem gondolkodásotok, és ennek következtében magatartásotok megváltoztatása által lehettek keresztények.

Minden szertartásnak elsősorban lepecsételő, és nem valamit megvalósító jellege van! Minden megkeresztelt csak akkor lesz keresztény, ha IGENT mond az Én életemre! Enélkül ezer római pápa keresztelése sem tesz kereszténnyé senkit, csak megkereszteltté! Ez még a gyermek-keresztelésnél is így van! Az ex opere operátó szentségi hatékonyság, vagyis az a felfogás, hogy a szentségi jel meg is valósítja azt, amit jelez, semmiképpen sem magyarázható valami földöntúli automatikának! Szentségekre nem az Istennek van szüksége, hanem nektek, földi embereknek! Isten bármiféle szentség nélkül is azt tehet, amit akar. De ti, ha erőforrásnak használjátok a szentségeket, akkor nagyszerű találkozásokat biztosítanak ezek Velem! De ha lelketlen automatikában gondolkodtok a szentségekkel kapcsolatban, akkor nagyon tévedtek! Minden lepecsételésnek csak ott van értelme, ahol van lepecsételni való! Ezt minden kisiskolásnak meg kell értenie! Senki nem lesz tudtán kívül Isten gyermeke egy szertartás által úgy, hogy anélkül ne lehetne az!

Arra a kérdésre pedig, hogy mi a rendes és mi a rendkívüli út, csak annyit mondhatok, hogy semmiképpen sem lehet rendesnek nevezni az emberiség életében azt, amit töredék választ, azzal szemben, amin milliárdok járnak. Itt nem egy olyan igazságról van szó, amely akkor is igaz, ha csak egy ember képviseli milliárddal szemben. Ennek természetesen semmi köze az Általam említett életre vezető keskeny úthoz, és a romlásba vezető széles úthoz. Itt egy erkölcsi magatartásról van szó, amely területen Isten nem lehet igazságtalan! A keskeny úton nem azok járnak, akik bizonyos szertartásokat vállaltak, hanem azok, akik elfogadtak Engem tudatállapotuknak megfelelően, jó szándékkal ÚT-nak! Tehát azok, akik úgy élnek, hogy szívüket kinyitották a szeretetben való növekedés irányába!

Szó sincs tehát arról, hogy Magyarország, a lényeget tekintve, keresztény ország lenne! Senki nem tehet mást kereszténnyé, csak megkereszteltté. Első királyotok sem, és Isten sem tehet senkit kereszténnyé erőszakkal!  

 

**********************************************************************************

Szent István Király: 4/282, 6/440, 8/629, 16/1502, 17/1652, 19/1855.