Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Véradás, Lehet állati vért enni?

 

 LEHETEK VÉRADÓ?

Kérdező: 1. Adhatok vért embertársamnak?

                2. Lehet állati vért enni?

HANG: Nyugodtan adhatsz vért, és nyugodtan ehetsz vért. A vérrel kapcsolatban azért vagytok tévedésben, mert földrejöttöm előtt, amikor még nem ismertétek helyesen a szeretet rendjét, s olyan feltételek mellett kellett vigyáznotok testi egészségetekre, mint az ételek kiválasztása, a különböző mosakodások, tehát olyasmit is nagyon figyelembe kellett vennetek, amit ma már azért nem kell, mert szellemi fejlődésetek nemcsak atombombát tudott kitalálni, hanem olyan fertőtlenítő körülményeket is, amelyek ellensúlyozni és helyet­tesíteni is képesek a régi idők étkezési, mosakodási fegyelmét.

     Régen sem ártott lelkileg közvetlenül senkinek az, hogy mit eszik, iszik, de igenis testileg vigyázni kellett, hogy ne érje enyéimet olyan fertőzés, amelyet a piacokról, a levágott állatok belső részeinek, a vérnek gyors megromlásából keletkezhettek volna, ha nem figyelmezteti Lelkem őket időben és a megfelelő, az akkori nép szellemi fejlettségének megfelelő formájú törvények, rendeletek, intézkedések által. Lelkileg közvetlenül akkor is és most is az árt, ha nem adjátok át Nekem értelmi képességeteket, s nem engeditek, hogy Lelkem szabadon megszólaljon bennetek.

     Újra arra hívom fel figyelmedet, hogy míg azok, akik az  Én legnagyobb ellenlábasaim voltak, a farizeusok, kisarkítottan hirdették és vigyázták ezeket az étkezési és mosakodási törvényeket, addig a leglényegesebbet, az irgalmasságot, a szolgáló szeretetet, a gyülekeze­tekben az utolsó helyek elfoglalását eszük ágában sem volt megvaló­sítani.

     Teljesen képtelenség az, hogy bármi is beszennyezhetné az embert, a szeretetlenségen kívül.

     Az állat nem szeretet tárgya. Sem élve, sem döglött formában. Az állat és minden emberalatti élő és nem élő lény az emberért van. Az ember pedig Értem! Sem állat, sem kapanyél ellen nem lehet vétkezni. De lehet mindkettővel, ha az ember ezeket értelmét félretéve használja. Ami tehát e célt, vagyis az Értem élést akadályozza, az akkor is rossz étel, ha az nyers fű, és akkor is jó étel, ha az véres hurka.

     Gondolj arra, hogy véred véradás nélkül is lecserélődik bizonyos idő alatt. Ha ezt a lecserélődést te úgy irányítod, hogy ezzel még másokon segíteni is tudsz, s közben a te egészséged kárt nem szenved, akkor kifejezetten növeled az örök boldogságod esélyeit.

     Jó lenne, ha nemcsak átvitt értelemben fogadnátok el azt, hogy Én a véremet italul adtam, testemet pedig ételül. Persze, akkor meg is botránkoztak rajtam emiatt, részben még tanítványaim is.

      Az egyáltalán nem tartozott, és ma sem tartozik a lényeghez, hogy véremet bor-színében, testemet kenyér-színében veszitek magatokhoz. A lényeghez az tartozik, hogy az Én testem valóban étel, és az Én vérem valóban ital!(János 6;55). Tehát amikor Engem magatokhoz vesztek, akkor vért isztok és húst esztek, amikor szentáldozáshoz, vagy úrvacsorához, vagy akárhogyan nevezve járultok, és teszitek azt, amire Én azt mondottam, hogy tegyétek az Én emlékezetemre.  9 / 709

 

 

Kérdező: 2. A szerdai böjt helyett véradást vállaltam.

HANG: 2. Az Anyám által ajánlott szerdai böjt nem önmagában érték, hanem szintén eszköz arra, hogy nagyobb legyen bennetek az önfegyelem, s így a másokért vállalt áldozatos szeretet megélése. 25 / 2469 

           

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.